Nemrég olvastam, hogy elindították az Új Magyarország Kockázati Tőke Programot, mely 35 milliárd Ft tőkét pumpál majd a hazai KKV-k ütőereibe.

Az elosztás kockázati tőke társaságokon keresztül fog megvalósulni. Információim szerint a hazai cégek közül 24-en indultak a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt által kiírt pályázaton. A döntés valószínüleg késik, részben a kormányváltozás miatt, így szerintem még hónapokba telhet mire az érintett vállalkozások ilyen jellegű tőkéhez juthatnak.

Őszintén remélem, hogy a mostani EU-s forrásból táplálkozó program az induló, illetve növekedési szakaszban lévő cégeknek kitüntetett szerepet fog szánni, ugyanis jelenleg a hazai kockázati tőke a kivásárlást favorizálja, amint az kitűnik a 2008 évi HVCA évkönyvből. Érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miért van ez így.

Több fórumon és blogon is azt olvastam, hallottam, hogy Magyarországon még nem igazán alakult ki az a kör, mely az induló vállalkozásokba fektetne pénzt. Kevés az üzleti angyal... Az érmének persze két oldala van: a hazai kezdő vállalkozók, ötletemberek sem rendelkeznek még azzal a tudással és vállalkozási kultúrával, ami a sikeres tőkebevonáshoz szükséges. Amerikában, illetve Nyugat-Európában ennek nagyobb hagyománya van, de szerencsére egyre több kezdeményezés van idehaza is, elsősorban az informatikai (internetes) szektornak köszönhetően. Legutóbb a Startup 2009 konferencia volt ilyen (persze lehet, hogy azóta már más is volt).

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarvallalkozo.blog.hu/api/trackback/id/tr381049313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása